December 24-én egy átlagos fenyőfa lép be az otthonunkba, ami pár óra alatt csodás karácsonyfává alakul a maga csillogó gömbjeivel, égőivel és ünnepi hangulatával. Manapság a karácsonyfát égősorral díszítjük, sőt már az ágba beépített LED világítással is vásárolhatsz műfenyőt. De tudtad, hogy nem is olyan régen az ünnep fényét a fenyőágakra csíptetett gyertyák adták? Ezen kívül gyertya égett az ablakban is és az ünnepi asztalon is. Tudod mi volt régen Karácsonykor a gyertyák jelentése?

A karácsonyi ünnepkör adventtel kezdődik, Karácsonnyal folytatódik és január 6-án Vízkereszttel zárul. A december 24-i éjféli mise zárja az adventi időszakot, feloldja a hozzá kapcsolódó böjtöt és egyben Karácsony kezdetét is jelenti. Karácsony, azaz Jézus születése, különleges esemény a keresztény világban. A prófécia szerint Megváltó érkezik a Földre ember képében, aki azért jön, hogy fényt adjon, utat mutasson az embereknek egy szellemileg sötét világban. De nem csak Jézus születésével, hanem Jézus születésekor is megjelenik a fény, mikor az angyalsereg a pásztoroknak hírül viszi a megváltó születését. A napkeleti bölcseket is egy fényes csillag vezeti el Jézus születésének helyére, Betlehembe. A fénynek több szempontból is különösen nagy szerepe van Karácsonykor.

Égő gyertyával az éjféli misére

Az éjféli mise hivatalosan december 24-én éjfélkor kezdődik és a Megváltó születését ünnepeljük vele. Az éjféli mise szokása a Szent Földről származik. Betlehemben a szent jászol fadarabjai körül már a IV. századtól megünnepelték Jézus születését. Szokás volt az éjféli misére égő gyertyákkal, fáklyákkal menni, ezzel is jelezve, hogy világosság születik a Földre, mely megtöri és elűzi a sötétség hatalmát. Itt elolvashatod, hogy mit mond a Biblia a karácsonyról: Karácsony a Bibliában.

Gyertyák jelentése a karácsonyfán

Az éjféli miséről hazatérő emberek meggyújtották a fenyőfán lévő gyertyákat. A karácsonyfán lévő gyertyák jelentése: a megváltó megszületett, fényességet hozott a Földre. A gyertya a Szentháromság szimbóluma is. A viasz, a kanóc és a láng az Atya, Fiú és Szentlélek jelképe.

Gyertyák jelentése karácsonykor az ablakban

Az ablakba helyezett gyertyák célja: megmutatni a világnak, hogy csoda történt. Főleg a bejárati ajtó melletti ablakokba helyeztek gyertyákat, mintegy üdvözletként és iránymutatásként, jelezve, hogy a ház lakói várják az odaérkezőt, várják Jézus megérkezését.

Gyertyák jelentése a karácsonyi asztalon

Az éjféli misével véget ért a karácsony előtti böjti időszak. A templomból hazatérő család a gazdagon megterített asztal köré ült és ünnepelte a Megváltó eljövetelét. A gyertya a karácsonyi asztal ékessége volt. A karácsonyi asztalra Mária gyertya, azaz szentelt gyertya került, amit Gyertyaszentelő Boldogasszony napján az ünnepi körmenet alatt szenteltek meg. Van, ahol 3 gyertyát gyújtottak a szentháromság jelképeként, de sok helyen annyi gyertya égett a karácsonyi asztalon, ahány tagú volt a család.

Gyertyához köthető egyéb karácsonyi szokások, babonák

  • Az éjféli miséről hazatérő gazda, kezében az asztalról felvett égő gyertyával, vagis a Földre született világosság jelképével, körbejárta és bevilágította a házat és az istállót.
  • A karácsonyi gyertya égéséből jóslatokat is olvastak. Ha a gyertya sercegett, vagy a füstje lefelé szállt, az azt jelentette, hogy bűnösök vagyunk, akiknek változtatni kell az életén. Ha a füst felfelé szállt, és egyenletesen égett, akkor a Kisjézus előtt kedvesek vagyunk.
  • A karácsonyi gyertyáknak szent estétől karácsony reggelig égniük kellett, mert a kialvó gyertya szerencsétlenséget jelentett.
  • Ha egy lány szeretett volna férjhez menni, akkor az éjféli misére menet előtt olyan gyertya fénye mellett kellett felöltöznie, amelyik már korábban égett egy esküvőn.