Gyertyák, melyek arra várnak egy vegyeskereskedésben, hogy valaki megvásárolja őket. Fekete István Tíz szál gyertya című novellafüzérében, egy-egy szál gyertyán keresztül, bepillantást nyerhetünk a falusi emberek életének sorsdöntő eseményeibe, a keresztelőtől egészen a halálig.

A kötet minden egyes elbeszélésében meggyullad egy gyertya, és mint valami külső szemlélő, rávilágít az emberi történetek drámaiságára: születésre – halálra, örömre – bánatra, vidámságra – szomorúságra, szerelemre – csontig hatoló magányra. Minden egyes történet emberközeli, hisz mindez bárkivel megtörténhet.

A kötetet Tóbiás János élete keretezi be: elindul az újszülött Tóbiás keresztelőjével, majd zárul a megöregedett Tóbiás halálával. Mindkét eseményen ugyanaz a gyertya ég, először az élet reménye, majd a halál fájdalma tükröződik a lángjában.

A többi novella egymástól független emberek életeseményeibe ad betekintést, de a Lakos-féle vegyeskereskedésben vásárolt gyertyák összefűzik és egységbe rendezik őket.

“S a gyertyák elindultak erre-arra, örömre, sírásra, bánatra, vígságra. Világítottak élőknek és holtaknak, utaknak és emlékeknek, szegénynek, gazdagnak, tivornyának és áhítatnak. Világosságuk rongyot és selymet egyformán érintett, és lángjuk puhán imbolygott könnyes és nevető szemek tükrében.”

Tíz szál gyertya – nyitó novella

“A gyertya pedig ott feküdt az asztalon. Viaszos fehérségben szinte halottnak látszott, ám aki jobban megnézte, az alvó sorsot látta áttetsző testében, a láng és a fény ígéretét, a néma szemlélődést, a világosság megértő simogatását s a mulandóság soha el nem múló, titokzatos szomorúságát.

A sekrestyés elvette Taligáné gyertyáját, meggyújtotta, és újra kezébe adta. A kanóc küszködött egy kicsit, mint az újszülött, amíg lélegzetet kap, de aztán vidáman fellobbant a láng, és élni látta magát a medence végtelen tükrében… Kis Tóbiásról lehúzták a kék égboltot, s a gyertya lángja égni kezdett a gyermek tiszta vizű kék szemében is. De nem sokáig, mert kis Tóbiás, aki időközben János lett, nem törődve sem vízzel, sem sóval, szépen becsukta szemét, és elaludt.”

Tíz szál gyertya – záró novella

“Péter szépen felöltöztette gazdáját, s most ott ül az ágya mellett, őrzi és gondolkodik. Amíg öltöztette, nem gondolkodott, de most már végzett, ráér, hát gondolkozik. Szép halál volt – gondolja –, de mégiscsak halál…

Odament az egyik öreg szekrényhez, kicsit kotorászott benne, és kivett egy félig elégett gyertyát. A gyertyán fakult kis kék szalag, és a gyertya megsárgult az öregségben.
– Ez az!
Meggyújtotta a gyertyát, és eloltotta a villanyt.
A szoba elhomályosodott, és élni kezdett.

A kis láng először álmosan lengett a szobában, mint aki régi álomból most ébred, aztán ráborult Tóbiás nyugodt, öreg arcára, és benézett a becsukott szem résén, benézett mélyen, és szelíd világossága magához ölelte a hűlő gondolatokat… A gyertya már csonkig égett…A kis láng elfordult a merev, öreg arctól, amely most élettelen és süllyedő lett egyszerre. Tóbiás már nem kérdezett semmit, mert látott mindent; tudott mindent, s a keresztelőgyertya lobbanása nem volt kisebb, mintha a nap hullott volna a végtelenség óceánjába. “


Az elbeszéléseket olvasva nem vágyik másra az ember, csak meggyújtani egy szál gyertyát, lecsendesedni és belemélyedni a történetekbe, melyek felidézik a saját történetünket is.