Ma gondoltam egyet, és „sütöttem” néhány tejszínhabos csokis muffin gyertyát a boszorkánykonyhámban.

Habos gyertyát most készítettem először, így van még pár momentum, amit csiszolni kell rajta, de alapjában véve szívesen bele is harapnék a munkám gyümölcsébe. A tejszínhab készítése kissé nehezebbnek bizonyult, mint gondoltam, de néhány gyenge próbálkozás után rájöttem a nyitjára.

A titok abban rejlik, hogy minél alacsonyabb olvadáspontú a viasz, annál könnyebben lehet átnyomni a habzsákon. Először a gyertyaöntéshez használt viaszommal próbálkoztam, amibe ráadásul egy kis sztearin is bele volt keverve. De minél magasabb a viasz olvadáspontja, annál inkább törik és morzsálódik a viasz, tehát nem lehet habbá formálni. Ezért előszedtem a szekrényem mélyéről a mártóviaszomat, amivel már elértem azt az eredményt, amit szerettem volna.

Előkészületek

Mint minden más esetben, most is az alapanyagok és az eszközök összekészítésével indult az alkotás. Nem mondom, hogy a lista rövid lesz, de a végeredmény kárpótol.

habos csokis muffin gyertya hozzávalók

Alapanyagok:

  • Magas olvadáspontú paraffin a muffin „tésztájához”
  • Alacsony olvadáspontú paraffin a tejszínhabhoz.
  • Barna festék
  • Fekete festék
  • Fehér festék
  • Kanóc + kanóctalp
  • Illatolaj – elhagyható

 

szilikon muffinforma

Eszközök:

  • Szilikon muffin forma vagy teflonbevonatú muffin sütőforma
  • Szilikon habnyomó zsák
  • Duplafalú edény a viasz melegítéséhez
  • Tűzhely
  • Üvegtál a viaszhab keveréséhez
  • Villa, a hab felveréséhez
  • Zöldséghámozó a csokireszelékhez

 

tejszínhab készítése eszközök

Egyéb, ami máskor is kell:

  • Kesztyű
  • Sütőpapír a munkaasztal letakarásához
  • Hőlégfúvó
  • Kavaró kanál
  • Hőmérő
  • Ruhacsipesz a kanóc középen tartásához
  • TÜRELEM

Csokis muffin gyertya elkészítésének lépései

A tejszínhabos csokis muffin gyertya elkészítése több fázisból áll, így az egész folyamat extra türelmet, nyugalmat és időt igényel. Először a csokis alapot kell kiönteni, majd teljes szilárdulás után jöhet a gyertya hab készítése, végül a díszítés. Nézzük a lépéseket részletesebben.

A csokis alap elkészítése

sötétbarna csokis muffin gyertya

A magas olvadáspontú paraffint 90 fokra melegítettem, majd elkevertem benne 2 g/kg aránynak megfelelő barna festéket. Zsírpapírra cseppentve színpróbát végeztem, de túl haloványnak ítéltem meg ahhoz, hogy élethű csokis muffint kapjak, így néhány csepp folyékony fekete festékkel sötétítettem a színt. Ekkor már olyan sötét színt kaptam, mint egy igazi kakaós muffin.

Ha illatosítani is szeretnéd a gyertyát, akkor a festék elkeverése után mehet is az illatolaj a viaszba.

muffin gyertya kanóc előkészítés

Amíg a paraffin melegedett, előkészítettem a kanócokat. Ha viaszolt talpas kanócod van, akkor csak be kell rögzíteni a muffin forma aljába. Nekem viaszolatlan kanócom van, így méretre vágás után beledobtam az olvadt viaszba, majd kivéve kiegyenesítettem őket, és a kanóctalpba rögzítettem.

A talpas kanóc rögzítéséről már írtam a narancsgyertya készítése cikkemben, így itt már nem részletezem.

A kanóc méretre vágásakor figyelembe kell venni, hogy a muffin tésztájára még egy kétszer magasabb gyertyahab is fog kerülni.

muffin gyertya öntése

Mielőtt az olvadt paraffint a formába öntöttem, hőlégfúvóval előmelegítettem a formát, hogy ne érje hidegsokk a viaszt, ne hűljön le túl hirtelen. A viaszt nem kell a forma tetejéig önteni, így könnyebb a habot ráformázni az alapra.

Ezután csak meg kellett várni, amíg kihűl a gyertya. A muffin gyertya közepén hűlés közben mélyedés keletkezett, mint bármely más gyertya esetében, de most nem foglalkoztam feltöltéssel és kiegyenlítéssel, hisz a tejszínhab ezt el fogja takarni.

Csokireszelék a muffin gyertya díszítéséhez

csokireszelék viaszból

A csokis alap öntésekor egy kis barna viaszt külön kiöntöttem egy lapos formába. Szilárdulás után zöldséghámozóval vékony forgácsokat szeleteltem, amik úgy néznek ki, mint a csokiforgács, vagy csokireszelék. Ne lepődj meg, a színe sokkal világosabb, mint a viasztömbnek.

Ezzel a viaszreszelékkel szórtam meg a gyertyahabot, miután kinyomtam a nyomózsákból. Ekkor a viasz még elég meleg és puha ahhoz, hogy a reszelék beleragadjon, és később se szóródjon le.

Csokipraliné készítése

csokipraliné viaszból

Szintén a csokis muffintészta öntésekor csokis pralinékat is készítettem. Ehhez apró pralinéformákba öntöttem egy kevés barna viaszt, majd szilárdulás után kiszedtem őket.

A kis pralinékkal a tejszínhab és a gyertyatál is díszíthető. Itt is fontos, hogy ha a viaszhabba szeretnéd nyomni, akkor ezt még akkor kell megtenni, mikor a hab frissen van nyomva, amikor még meleg és puha.

A gyertya hab készítése

A muffin alapjának elkészítése nem ördöngös feladat, aki már öntött gyertyát, annak nem fog nehézséget okozni. A viaszhab azonban nem adja magát egykönnyen. Időt, türelmet, odafigyelést, egy kis rutint és gyakorlást is igényel. Nem kell elkeseredni, ha elsőre nem sikerül, hisz nagyon nehéz eltalálni azt a hőmérsékletet, amikor már nem folyik ki a habzsákból, de még ki lehet nyomni belőle.

TIPP: Először sütőpapírra nyomj habcsókokat, így akkor sem megy tönkre a muffin alap, ha a gyertyahab nem sikerül. A muffin gyertyára már csak akkor nyomd a viaszhabot, ha már önmagában sikerült a formázás.

színtelen és fehérre festett viasz

Első lépésként a viaszt kellőképpen fel kell melegíteni, hogy a fehér festék teljesen elolvadjon benne. A fehér festékre azért van szükség, mert a paraffin egy üveges, kissé áttetsző anyag, így festék nélkül nem fog a tejszínhabra hasonlítani. A fehérre színezett paraffin viszont pont olyan, mint a tej.

Amikor kész a színezett paraffin, akkor 2-3 dl-t beleöntöttem az üvegtálba.

TIPP: mindig maradjon az olvasztó edényben olvadt, meleg viasz. Erre azért van szükség, mert ha az üvegtálban túlkeményedik a paraffin, akkor meleg viasszal újra fel lehet puhítani.

Viasz habosítása villával

Innentől olyan a folyamat, mintha a konyhában ténykednénk. A paraffint a villával kavargatjuk, felverjük, mint egy tojást a rántottához. Amikor elkezd szilárdulni, akkor az üvegtál faláról is mindig le kell szedni a rátapadt viaszt, mintha krémet szednénk le az edény faláról.

A viaszt folyamatosan kavarni kell ahhoz, hogy homogén habos legyen, és ne alakuljanak ki benne szilárd rögök, göbök, amik eltömítenék a habzsák csúcsát.

viasz krémes állagú

Amikor a viaszhab olyan állagú lesz, mint egy nyers kavart tészta, akkor jöhet a legnehezebb feladat. Egy kanállal bele kell kanalazni a nyomózsákba, és gyorsan el kell kezdeni a muffin gyertyákra nyomni, mintha igazi habot nyomnánk rá.

Ehhez a művelethez javaslom, hogy húzz egy kesztyűt, mert a viasz kb. 50 C fokos, ami egy idő után kellemetlenül égetni fogja a tenyeredet.

Próbáltam megmérni, hogy milyen hőmérsékletű a viasz, amikor a nyomózsákba kanalazom. Kb. 55-56 C fokos, de nem a hőmérséklet a lényeg, hanem az állag.

tejszínhab paraffinból

Az idő itt mindennél fontosabb, hisz a szilárdulás határán van a viasz. Pár perc alatt annyira megkeményedik, hogy már nem lehet kinyomni a habzsákból.

Ha a viasz már nem préselhető, akkor várni kell addig, amíg annyira megkeményedik, míg könnyen kijön a habzsákból. Ezt követően az egész folyamatot elölről kezdve lehet egy újabb muffin gyertyát díszíteni.

TIPP: először a gyertya közepére, a kanóc köré nyomtam a viaszhabot, majd ezután kezdtem a külső körívet, körben felfelé kialakítani, mint egy spirál. Ez azért is fontos, hogy ne sok levegős rész maradjon a kanóc körül, mert az rontja az égést.

muffin gyertya

Ahogy elkészültem a muffin gyertya habjával, rászórtam az előzőleg elkészített csokireszeléket, némelyikbe belenyomtam egy csokis pralinét is.

A gyertya hab készítésekor zsírpapírra pici habcsókokat is nyomtam, amit a tányér dekorálására használtam.

Kulisszatitkok a gyertya hab készítéséhez!

  • Minél alacsonyabb olvadáspontú viaszból dolgozol, annál könnyebb a gyertya hab készítése.
  • A paraffinnal a legnehezebb élethű habot formázni. A legszebb és legigazibb gyertyahab szójaviaszból készíthető.
  • A villát lecserélheteted habverőre, legjobb. Éppen úgy, mint a valódi tojásfehérje habbá verésénél, a gyertya hab készítésénél is az elektromos habverővel érhető el a legjobb eredmény.

A tejszínhabos csokis muffin gyertya égetése

muffin gyertya égés közben

Azt szokták mondani, hogy a puding próbája az evés, de bármennyire is jól néz ki a csokis muffin gyertya, beleharapás helyett inkább meggyújtottam.

A muffin egy szabálytalan alakú forma, amihez úgy kell kanócot választani, hogy az a legnagyobb átmérőjű résszel is megbirkózzon, de ne kezdjen el szétfolyni már az elején.

Ezúttal sikerült megtalálnom a muffin gyertyához passzoló kanócot, de ez nem mindig sikerül elsőre. Ha nem úgy ég a gyertyád, ahogy szeretnéd, akkor a linkre kattintva megtudhatod, melyek a leggyakoribb kanóchibák.

Ne feledd, a gyertya lángja nem veszélytelen. A biztonságos gyertyagyújtás szabályait még teszteléskor is be kell tartani, hisz egy apró figyelmetlenség komoly problémát okozhat.

Remélem, kedvet kaptál egy kis muffin gyertya sütéshez. Ha elakadtál, vagy kérdezni szeretnél valamit, nyugodtan vedd fel velem a kapcsolatot, szívesen válaszolok.